2017.05.08. hétfő
Nyomtatás

Tavaszi Pedagógiai Napok 2017

A Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ 2017. április 26-27-én szervezte meg a Tavaszi Pedagógiai Napokat. A rendezvény fókuszpontjába az intézményfejlesztés került.

E témáról hallgathatott előadásokat a plenáris konferencián, és ennek jegyében tekinthetett meg innovációs eredményekkel rendelkező jó gyakorlatokat az Oktatási Hivatal bázisintézményeiben a közel 400 érdeklődő intézményvezető, pedagógus.

Az ELTE Lágymányosi Centrumban tartott konferencián dr. Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke nyitó előadásában az Oktatási Hivatal köznevelési fejlesztési programokban betöltött szerepét mutatta be.
Részletesen kitért a pedagógusokat támogató hagyományos támogató rendszerekre és a nemzetközi módszertani fejlesztési lehetőségekre. Az aktuális fejlesztési irányok sorában kiemelte a Digitális Oktatási Stratégia azon célkitűzését, amely szerint a digitális eszközöket és szemléletmódot be kell vinni a tantermekbe a digitális kor kihívásaira reflektáló nyitott oktatási környezet megteremtése érdekében. Bemutatta továbbá mindazokat az EU-forrásból támogatott programokat, amelyek a lemorzsolódás, a végzettség nélküli iskolaelhagyás megelőzését szolgálják.

Dr. Szabó Mária, az EKE OFI tudományos munkatársa „Az intézményértékelés- és fejlesztés dinamikája” című előadásában értelmezte az intézményfejlesztés fogalmát, és jelentőségét a szervezetek életében. Hangsúlyozta, hogy a XXI. századi iskolában egymást követő, vagy akár egymással párhuzamosan megvalósuló fejlesztések, innovációk folyamatos műkdtetésével érhető el a magas szintű tanítás, a személyre szabott tanulásirányítás. Kiemelte, hogy a jelenlegi tanfelügyeleti és önértékelési rendszer nem újdonság az intézmények életében, hiszen már Comenius óta ismerjük és gyakoroljuk e tevékenységeket.

Dr. Kolozsváry Judit, az ELTE TOK docense izgalmas megvilágításba helyezte a vezetők szerepét és feladatait a szervezetfejlesztési kérdésekben. Eric Bern személyiségpszichológiai elméletét bemutatva elemezte, hogyan, milyen módszerekkel lehet motiválni egy szervezet tagjait az aktív közreműködésre az intézményfejlesztési tevékenységben.

A konferencia második része a korai iskolaelhagyás témájára fókuszált az intézményfejlesztési lehetőségekkel összefüggésben.  Elsőként Lengyel Judit,az Oktatási HivatalKöznevelési Nyilvántartási FőosztályKöznevelési Információs Rendszerek Osztályának vezetője adott tájékoztatást a lemorzsolódás megelőzését szolgáló korai jelző- és pedagógiai támogató informatikai rendszerbe történő első adatszolgáltatásról. Előadásában bemutatta az országos és budapesti statisztikai adatokat, és rámutatott, hogy az intézmények jelentős része téves értelmezéssel szolgáltatott adatokat. A gyakran ismételt kérdésekre történő válaszadással segítette a jelenlévőket adatszolgáltatási kötelezettségeikkel kapcsolatos feladataik értelmezésében.

Lánczky Edit, a Budapesti Pedagógiai Központ főosztályvezetője a korai iskolaelhagyás megelőzését célzó intézményeknek kínált szakmai szolgáltatásokat mutatta be, majd Gubáné Csánki Ágnes és dr. Tóth Gyula Ernő vezető szaktanácsadók részletesen is kifejtették az intézményi helyzetelemzést, valamint a konfliktuskezelést támogató, igényelhető szaktanácsadói közreműködés lehetőségeit, a kínált szolgáltatások tartalmát és módszereit.

Gubáné Csánki Ágnes a beavatkozás típusaiként a prevenciót, az intervenciót és a kompenzációt jelölte meg, a beavatkozások céljaként pedig az eredményjavítást, a motiváció növelését, a hiányzások és a hátránykompenzáció csökkentését. Hangsúlyozta a befogadó, együttnevelést célzó oktatás, a személyközpontú pedagógiai kultúra kialakításának jelentőségét a lemorzsolódás elleni munkában.

dr. Tóth Gyula Ernő a konfliktus létjogosultságát, mint az emberi kapcsolatok lényegi elemét hangsúlyozta. „Mindenki tartozni akar valahová…” ebből az alapvető emberi szükségletből indult ki az előadó, majd bemutatta a konfliktusokon keresztüli közösségépítés lehetőségeit, a fegyelmezés belátásalapú módjait. Az iskolai lemorzsolódás megelőzését támogató szolgáltatások közül az előadásokat, saját élményű tréningeket, egyéni konzultációkat, szupervíziót ajánlott a pedagógusoknak. Részletesen bemutatta a tréning nyújtotta lehetőségeket, amelyek alkalmasak a kapcsolatépítésre, közösségépítésre és a speciális nevelési helyzetek feldolgozására.

A konferencia keretében került sor az Oktatási Hivatal pályázatán sikeresen részt vett intézmények számára a bázisintézményi címek ünnepélyes átadására.

A bázisintézményi cím elnyerésének egyik legfontosabb feltétele volt az elkötelezett vezetéssel megvalósuló, eredményeket felmutató intézményfejlesztési tevékenység, és annak vállalása, hogy a pályázók a szervezetfejlesztési és pedagógiai innovációikat, szakmai-módszertani fejlesztéseiket megosztják az érdeklődőkkel, támogatást nyújtanak az eredményes iskolafejlesztéshez.

A bázisintézmények szakmai szolgáltatásokban történő közreműködésével kiszélesedik a Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ szolgáltatási palettája, megteremtődik a hálózatos tudásmegosztás lehetősége, amely a célok szerint a tanulók teljesítményének növelését, a tanulási folyamat minőségének javítását, a szervezeti kultúra fejlesztését szolgálja a jövőben.

A Tavaszi Pedagógiai Napok szakmai programjain négy bázisintézmény mutatkozott be, megosztva az érdeklődőkkel pedagógiai jó gyakorlatukat, és intézményfejlesztési-szervezetfejlesztési stratégiájukat.

A Rákosmenti Csicsergő Óvodában a programon részt vevő pedagógusok megismerték az intézmény 20 évre visszatekintő múltját, bepillantást nyertek abba a folyamatba, ahogyan a nevelés egyik kiemelt feladatává vált a gyermekek digitális kompetenciáinak fejlesztése, és ehhez kapcsolódva a nevelőtestület módszertani kultúrájának megújulása. Az előadások mellett az óvodai gyermekcsoportokban tett látogatások során is tapasztalhatták a résztvevők, hogy a digitális kompetenciafejlesztés nemcsak, és nem is elősorban a számítógép használatát jelenti, sokkal inkább játékos képességfejlesztő tevékenységeket, amelyek az infokommunikációs kultúra megalapozását szolgálják.

A program záróakkordjaként bemutatásra kerültek az óvoda hazai és nemzetközi (eTwinning, Erasmus) projektekben elért eredményei, amelyekhez a pedagógiai-módszertani kultúra és kreativitás mellett az óvodapedagógusok magas szintű IKT-kompetenciái is hozzájárultak.

AFELEMEL" – énekkel, mozgással, alkotó tevékenységgel a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek eredményes fejlődéséért című programnak a Hubay Jenő Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont, a program tartalmát pedig a Teleki-Wattay Művészeti Iskolával, valamint Nagyné Rápli Györgyi vezető szaktanácsadóval együtt alakították ki.

A program komplex jellege jó lehetőséget teremtett arra, hogy az alapfokú művészeti iskolák innovációs törekvéseiről szóló beszámolók új szakmai kapcsolatok létrejöttét támogassák az oktatás különböző színtereiről érkező, program iránt érdeklődő pedagógusok között. A műhelyprogram célja az volt, hogy tapasztalatokat nyújtson, valamint közös együtt gondolkodást ébresszen és indítson el a sajátos nevelési igényű, tanulási nehézséggel küzdő gyermekek zenei nevelésének kérdésében. A művészetpedagógiai eszközökkel történő nevelés lehetőségeiről nem csupán a program előadói, hanem résztvevői is beszámoltak, a mozgáskultúra, képzőművészet, ének-zene és táncművészetek pedagógusai eredményes, jövőbe mutató konzultációt folytattak.

A Megyeri Úti Általános Iskolában tartott műhelyen Dr. Arató Ferenc egyetemi adjunktus játékvezetésével ismerhették meg a pedagógusok a Lapot kérünk! „MathterMinds” - játékos eszközkészletet, amelyet a programnak helyet adó iskola nevelőtestülete eredményesen alkalmaz valamennyi alsó tagozatos osztályban a matematika tanulásához. A matematikatanulás innovációja a Pécsi Tudományegyetemmel kialakult szakmai kapcsolattal indult el, az egyetem kutatócsoportja folyamatos támogatást nyújt a pedagógusok munkájához.

A „Tematikus gála színpadra állítása a teljes iskolai közösség bevonásával – háromhetes projekt” című műhelymunka a Kispesti Vass Lajos Általános Iskola bázisintézményünkben zajlott.
A programon a nevelőtestület tagjai részletesen bemutatták azt a pedagógiai modellt, alkotási folyamatot, amellyel - a teljes iskolai közösség bevonásával - egy színpadi előadást hoztak létre. A  projekt közösségépítő erejéről, komplex személyiségfejlesztő hatásáról is képet kaptak a résztvevők. Az igazgatónő bemutatta az iskola történetét, a közös munka előzményeit, hangsúlyozta ennek a feladatmegvalósításnak az eredményeit, a nevelőtestület együttműködésének fontosságát. Az iskola pedagógusai, témavezetői az egyes munkafázisokat, a projekt megvalósításának lépéseit párhuzamosan zajló műhelyfoglalkozások, workshopok keretében ismertették. A program zárásaként, részleteket, jeleneteket láthattak a résztvevők a „Ti csak ragyogjatok egri csillagok" című produkcióból, a megvalósult projektből.

A Tavaszi Pedagógiai Napok programjai sikeresen valósultak meg, hiszen az elégedettségi mutatók szerint a szervezettséget és a szakmai programok színvonalát 96,4 %-ra, a programokat vezető pedagógusok felkészültségét 99%-ra értékelték a rendezvényen részt vevő pedagógusok.
Köszönjük minden pedagógusnak, akik érdeklődésükkel megtisztelték programjainkat!

 

A plenáris konferencia előadásainak prezentációi:

Dr. Gloviczki Zoltán: Az Oktatási Hivatal szerepe a köznevelési rendszer fejlesztésében
Dr. Szabó Mária: Az intézményértékelés és –fejlesztés dinamikája
Lengyel Judit: Iskolai lemorzsolódás a számok tükrében
Lánczky Edit: Korai iskolaelhagyás – jelzőrendszer és megelőzést támogató szolgáltatások
Gubáné Csánki Ágnes: Iskolai lemorzsolódás
Dr. Tóth Gyula Ernő: Konfliktuskezelési szaktanácsadás – konfliktusokon keresztüli közösségépítés

 

Kapcsolódó anyagok

Képgaléria - Tavaszi Pedagógiai Napok 2017